Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

Szakmai nap az Igazságügyi Minisztériumban

A szakmai nap dr. Márkusfalvi-Tóth Ádám (Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgáltatásokért Felelős Helyettes Államtitkár) köszöntőjével kezdődött, majd dr. Dávid-Damó Ágnes (projekt szakmai vezető, osztályvezető, IM) és dr. Révész György (szakértő, IM) előadásait hallgattuk meg, végül a kerekasztal beszélgetés keretein belül mondhattuk el véleményünket a minisztériumi tervekkel kapcsolatban.
A téma gyakorlatilag a beszámolók jelenlegi rendszerének átalakítása volt.

 

A megbeszélést követően az alábbi javaslatainkat juttattuk el az illetékesekhez:

 

  • Az új, elektronikus rendszer alkalmazásánál javasoljuk, hogy a beszámolót készítő regisztrált mérlegképes könyvelő vagy könyvvizsgáló regisztrációs száma kerüljön kötelezően kitöltendő adatként a nyomtatványba, azoknál a cégeknél, ahol erre jogszabályi előírás van. Ezzel a lépéssel a könyvelői szakma megtisztítása irányában is azt gondoljuk, hogy nagyon sokat tennénk. Javasoljuk, hogy ez ügyben vegyék fel a Nemzetgazdasági Minisztérium, ill. a Könyvvizsgálói Kamara illetékeseivel a kapcsolatot, és alakítsanak ki egy naprakész, kompatibilis rendszert, mely lehetővé teszi a beszámoló beküldésekor az adat ellenőrzését. Ez a lépés – bár csak egyetlen plusz információról beszélünk – olyan horderejű változást hozhat a könyvelői szakmában, mely a szabályos keretek között működő könyvelőirodákat segíti.
  • A tervezett, elektronikus rendszerrel úgy látjuk, fennáll annak a veszélye, hogy a beszámoló „csak” közzétételre kerül, de azt a könyvelők nem nyomtatják ki, és fizikailag nem is kerül aláírásra. Mivel ezzel a gyakorlattal már most is találkozni, tartunk attól, hogy a rendszer teljes körű bevezetése ezt segítené elő. Mind az új rendszer bevezetésének sikerét, mind a jogellenes magatartást jelentősen segítené az az opció, ha a rendszerben rögzített, feltölteni kívánt beszámolót ki lehetne „aláírható formában” nyomtatni. Ez a funkció akkor lehetne igazán sikeres, ha a beszámolóhoz tartozó kiegészítő mellékletre is vonatkozna úgy, hogy az abban szereplő számadatokat a rendszer automatikusan – a beszámoló, már korábban kitöltött megfelelő adatai átemelésével – generálná le. Ezzel a vállalkozások nemcsak rengeteg időt takarítanának meg, hanem a hibás adatok száma (melyeket a kiegészítő melléklet tartalmazhat) is drasztikusan csökkenne.
  • A beszámolók beküldése előtti ellenőrzési folyamatokban javasoljuk, hogy az alapvető számviteli összefüggésekből adódó hibákat tartalmazó beszámolókat ne engedje a rendszer feltölteni. Ilyenek például a mérleg eszköz-forrás egyezősége, valamint az, hogy az eredménykimutatás tárgyévi mérleg szerinti eredménye a mérleg szerinti eredményével meg kell, hogy egyezzen.

 

A témának minden bizonnyal lesz folytatása, amiről első kézből értesülhetnek tagjaink.