Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

Vámszankciók – indokolatlan terhek?

(A cikk az RSM Hungary oldalán jelent meg először, 2017. május 4-én: www.rsm.hu)

 
Szerző: Falcsik István – vám-, jövedéki és termékdíj-tanácsadási üzletágvezető, RSM Hungary

Vámszankciók – indokolatlan terhek?

Alapvető elvárás, hogy egy gazdálkodónak jogszerűen kell eljárnia tevékenysége során, de megítélésem szerint a hatóságok vonatkozásában ez a kötelezettség legalább ilyen fontos. Tradicionálisan garanciális jog, hogy amennyiben egy gazdálkodó úgy érzi, vele szemben egy hatóság jogszerűtlenül járt el, lehetősége legyen annak vitatására, azaz működjön a jogorvoslat rendszere a közigazgatásban.

Különösen fontos ez a vám- és adóhatósági eljárásoknál, ahol gyakran jelentős összegű köztartozások pótlólagos megállapítása a határozat tárgya. Egy jogszerűtlen hatósági döntés – főleg amennyiben az köztartozásról és azzal együtt járó szankcióról szól – megpecsételheti a gazdálkodó sorsát. Tényként lehet megállapítani, hogy a NAV döntéseinek jelentős része jogszerű, de a napi gyakorlat igazolja azt is, hogy a legnagyobb gondosság mellett is születhetnek, és születnek is olyan döntések, amelyekről később, a jogorvoslat során kiderül, hogy helytelen jogalkalmazás vagy jogértelmezés eredményei voltak.

 
 A jogorvoslat gyakorlásának dilemmái

Egy jól működő jogrendszerben a gazdálkodók számára olyan jogi környezetet kell teremteni, amelyben gyakorolni tudják a jogorvoslathoz kapcsolódó jogaikat, méltánytalanul magas anyagi terhek nélkül.

Örök kérdés, hogy vajon mi motiválja a gazdálkodókat, amikor arról kell döntést hozniuk, hogy egy jogsértőnek vélt adó- vagy vámhatározat ellen kezdeményeznek-e jogorvoslatot, vagy az egyet nem értéstől dühöngve befizetik anélkül, hogy bárkinél bármilyen kifogást emelnének.

A kérdésre adott válaszok közül nehéz mit kezdeni azzal, ha egy gazdálkodó azért nem támadja meg a számára jogszabálysértő határozatot, mert tart a „hatóság hosszú kezétől”, amely utána nyúl. Azzal azonban már érdemes foglalkozni, ha a jogsértő határozattal szembeni közönynek olyan fiskális oka van, amely szerint túl drága jogorvoslatot kezdeményezni, a fellebbezés, majd a közigazgatási peres eljárás költségei aránytalanul nagyok egy esetleges eredményhez képest.

A hatályos jogorvoslati rendszert vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy a vám- és adóigazgatási ügyekben hozott határozatok ellen nem olcsó fellebbezni, majd később pereskedni a hatósággal. Ráadásul a vám és az adó területe el is tér egymástól bizonyos elemekben, amelynek az eltérő jogi háttér az oka.

Vámszankciók

Felmérés a magyarországi jogorvoslati gyakorlatról

KÉREM A KÉRDŐÍVET!

Indokoltak a jogorvoslat gyakorlásának költségei a vám terén?

Érdemes áttekinteni, hogy mibe is kerül ma egy pótlólagos vámterhet megállapító határozat ellen jogorvoslattal élni.

10 millió forint pótlólagos vámteher kiszabása esetén járulékos szankcióként további 5 millió forint bírság várható, valamint az idő függvényében még késedelmi kamat is, amely az adóterületen a pótléknak felel meg. Amennyiben valaki fellebbezéssel kíván élni a határozatok ellen, akkor a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg a vitatott összeg 4 százalékát (maximum 500 ezer forintot) kell illeték címén befizetnie. A másodfokú eljárást követően, ha valaki igénybe veszi a közigazgatási bíróság szolgáltatását, további 6 százalék (maximum 1 500 ezer forint) eljárási illetékre számíthat, és aki megpróbálkozik egy kúriai eljárás kezdeményezésével, az további 10 százalékkal kalkuláljon. 

A bíróság és a Kúria előtt az illetéken felül további perköltség merül fel, amely eljárásonként, egy a fentiekben említett értékű ügyben, több százezer forint is lehet, és még nem is beszéltünk az igénybe vett tanácsadói vagy ügyvédi költségekről. Még mielőtt valaki azonnal rávágná, hogy nem kötelező az eljárás során tanácsadót vagy ügyvédet igénybe venni, óvatosságra inteném, ugyanis a Kúria előtt kötelező a jogi képviselő igénybevétele, továbbá mértékadó vélemények alapján jelentősen eredményesebbek azok a jogorvoslati kezdeményezések, amelyek a területen járatos szakemberek igénybevételével történnek.

A vám- és az adóhatározatok szabályai jelentősen eltérnek – előrefizetés, magasabb tételek

Amennyiben valaki úgy ítélné meg, hogy a fenti költségek nem tartják vissza a gazdálkodókat attól, hogy jogosnak vélt igényüket jogorvoslati eljárás során érvényesítsék, kiegészítésként még annyit tennék hozzá, hogy a pótlólagos vám- és adóhatározatok esetében több jelentős különbség van, amely a vámhatározatok esetében súlyosbítja a helyzetet.

Mivel a vámigazgatási eljárások mögöttes eljárási szabályrendszere a Ket.-en, és nem az Art.-on alapul, ha valaki nem teljesíti az illeték befizetését a jogorvoslati kérelem benyújtásával egyidejűleg, azt kockáztatja, hogy a kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatják.

Szintén az eltérő eljárási szabályoknak köszönhetően a pótlólagos vámteher kiszabására általában vámkezelésenként külön határozatban kerül sor, és a szankció kiszabása is önálló határozatban történik. Az illeték szempontjából ez azt jelenti, hogy a jogszabályban rögzített maximált illetékkorlát kevésbé, vagy egyáltalán nem tud érvényesülni. Így például egy 20 millió forintos vitatott érték esetében, amennyiben az egy határozatban van kiszabva, nem a 4 százaléknak megfelelő 800 ezer forint lesz az illeték, hanem a maximált 500 ezer forint. Más a helyzet azonban, ha kettő – egyébként azonos tartalmú – vámkezelés darabonkénti 10-10 millió forintos kiszabásáról van szó, akkor lehetőség van 400-400 ezer forint illeték kiszabására. Az illetéktehernek ez a kumulációja eredményezi azt, hogy a vámhatározatok esetében gyakran az illeték jelentősen nagyobb, mint a jogszabályban rögzített 4 százalék, egyszerűen azért, mert vámkezelésenként kerül korrigálásra a határozat.

Az illeték és a szankció előzetes megfizettetése problémás

Elrugaszkodva a speciális vámproblémától, kérdésként merül fel bennem az is, hogy miért kell egy fellebbezés során a gazdálkodónak a jogorvoslati eljárás illetékét előre befizetni, kvázi meghitelezni. A közigazgatási bíráskodás ebből a szempontból jelentősen meghaladta már a fellebbezési eljárás felfogását, ugyanis ott egy ismert és alkalmazott intézmény, az illetékfeljegyzési jog alapján az eljárási illetéket az eljárás végén kell teljesíteni, és csak abban az esetben, ha a jogorvoslati kezdeményezés eredménytelen volt.

Szintén elgondolkodtató, és mindkét területet érintő kérdés, hogy a pótlólag megállapított közteher mellett miért kell azonnal a szankciót (bírság) is kiszabni, és miért nem lehet a szankció kiszabásával megvárni azt, hogy az annak alapjául szolgáló határozat jogerőre emelkedjen. Amennyiben valaki nem fogadta el a pótlólagos közteher kiszabására vonatkozó határozatot, azaz jogorvoslatot kezdeményezett, akkor megérdemli azt, hogy csak akkor kapjon szankciót, amikor jogorvoslati kérelmét már elbírálták, és megerősítést nyert, hogy a hatóság döntése megalapozott.

Kizárólag a szemléltetés kedvéért, ha párhuzamot húzunk a büntetőeljárással, akkor a közigazgatási jogorvoslati rendszer szankciókiszabási gyakorlata ma olyan, mintha a bűncselekmény elkövetésével meggyanúsított személy már a gyanúsítás pillanatában megkapná a büntetést is, és megkezdené letölteni azt, miközben ügyében majd később dönt a bíróság. Ha felmentik, vagy kevesebbet kap, mint amit már letöltött, akkor majd elnézést kérnek tőle, hasonlóan a fellebbezéshez, ugyanis ott is azt történik, hogy amennyiben a jogorvoslat során kiderül, hogy jogszabálysértő volt a határozat, azaz megalapozott a fellebbezés vagy a kereset, akkor visszafizetik a gazdálkodó által befizetett összegeket, köztük az előre befizetett illetékeket is.

A jogorvoslati eljárás illetéke egyfajta hozzájárulás ahhoz, hogy a közigazgatási hatóságot foglalkoztassuk annak érdekében, hogy kérésünknek megfelelően vizsgálja felül az általunk jogsértőnek vélt határozatot. Túl azon, hogy az adót is ilyen okokból fizetjük, semmi nem indokolja azt, hogy ennek a hatósági szolgáltatásnak az ellentételezését előre kellene fizetni.

Legyen-e jelentős fékezőszerepe az anyagi tehernek a jogorvoslat elindításában?

Támogatva a jogorvoslat intézményét, elfogadhatatlan, hogy a jogorvoslattal kapcsolatos anyagi terheknek bármilyen visszatartó szerepe legyen egy jogrendszerben. Olyan jogi környezettel kell rendelkezni, amelyben a jogorvoslat szabályozottsága – beleértve ebbe a felmerülő költségeket is – előmozdítja a helyes hatósági jogalkalmazást, a gazdálkodókban pedig erősíti a jogbiztonságba vetett hitet. Egyetlen gazdálkodó sem eshet gondolkodóba egy jogsértőnek ítélt adó- vagy vámhatározat esetében további lépése kapcsán pusztán azért, mert a határozat megtámadása túl sokba fog kerülni, vagy egyszerűen nem tudja azt finanszírozni.

 

Forrás:
www.vezinfoblog.hu