Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

Ilyen volt a Nagykanizsai Kisvállalkozói Nap

Közel 40 résztvevővel tartottuk meg a Nagykanizsai Kisvállalkozói Nap rendezvényt. A kisvállalkozói nap szervezésében szorosan együttműködtünk a Nagykanizsai Inkubátorházzal, és közös erővel törekedtünk arra, hogy a helyi vállalkozókat sikerüljön minél szélesebb körben megszólítani, majd „elcsábítani” az igen érdekesnek ígérkező rendezvényünkre. Kijelenthetjük, hogy ez sikerült, hiszen szép számú cégvezetői csapat jött össze.

 

 

Regisztráció 

 

Regisztráció

Az első előadás kezdete előtt valamennyi résztvevő beregisztrált.

 

K.Emese

 

Az első előadónk – Dr. Kovács Emese – igen sok érdekes tudnivalót mondott a jelenlévőknek a munkaügyi ellenőrzések világáról. Emese ezeket a gyakorlati példákat nem tankönyvekből, hanem a „munkaügyi ellenőrös” múltjából vette.

 

B.József

 

Bálint József – volt NAV ellenőr – előadása egyszerre volt könnyed és tanulságos. Megtudhatták a jelenlévők, hogy „Mi szúr szemet a NAV-nak”, illetve jó néhány tanácsot is adott a cégvezetőknek egy esetleges adóellenőrzéssel kapcsolatban.

 

konzultáció

 

  Az előadások után konzultációt tartottunk, ahol a szakértők „négyszemközt” válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

 

K.Viki

 

Kur Viktória – Lehetőség Menedzser – a KKV szektor tudatosságában rejlő lehetőségekről és a kisvállalkozások gyakori hibáiról tartott előadást, melyben a tervezés, és egyéb területek fontosságát hangsúlyozta, gyakorlati példákon keresztül.

 

H. István

 

Harkai István – a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesület elnöke – bemutatta a magyar könyvelők 5 csoportját, majd ötleteket is adott ezek felismeréséhez. Jó néhány tipp hangzott el, hogy hogyan „buktathatja le” egy cégvezető a kókler könyvelőjét.

 

Hogyan szúrhatjuk ki a kókler könyvelőket? – elárultunk pár tippet.

 

Sz. Bence

 

Dr. Szabó Bence ismertette a várható pályázati lehetőségeket, rávilágított azokra a pontokra, melyeket egy cégvezetőnek szem előtt kell tartania, ha pályázni szeretne. 

 

 G. János

 

Maradt energia az utolsó előadásra is.

Gólik János egy jó hangulatú előadásban fektette le a sikeres pénzügyek alapjait, és elgondolkodtató kérdésekkel világított rá a tipikus cégvezetői hibákra.

A rendezvényről a helyi média is beszámolt: 

 

http://www.kanizsatv.hu/hirek/13524/kisvallalkozoi-nap/

 

http://www.kanizsaujsag.hu/hirek/24124/hasznos-informaciok–jo-eloadasok-a-kisvallalkozoi-napon/

 

FIGYELEM! A RENDEZVÉNYSOROZAT FOLYTATÓDIK!

Április 08-án Törökbálinton, „PEST MEGYEI KISVÁLLALKOZÓI NAP”-ot szervezünk, részletek itt:

https://www.minositettkonyvelok.hu/kisvallalkozoinap/