Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

A megvalósítás legnagyobb ellensége lelki eredetű: félelem az újtól, az ismeretlentől – harmadik rész

Cikksorozatunk eheti részében arról írunk, hogy

 

A megvalósítás legnagyobb ellensége lelki eredetű: félelem az újtól, az ismeretlentől

 

 

Ami a digitalizációra való áttérést illeti, a legnagyobb ellendrukker, amely meggátolja azt, hogy belevágjunk, nem más, mint a mi ösztönös lényünk. Legyen szó bármilyen változásról/változtatásról, a fejünkben mindig ott motoszkál az az ellendrukker, melynek sok mindent köszönhetünk, ugyanakkor jócskán meg is nehezíti az életünk.

 

Az okot, amiért nem kezdünk el azonnal fogyókúrázni, vagy sportolni, életmódot váltani, vagy bevezetni egy jónak ítélt szoftvert, nagyon mélyen, az emberi ösztön szinten programozott, tudatalatti részében kell keresnünk. Mindannyiunk legmagasabb szinten beégetett programja az életben maradás. Éppen ezért van, hogy a mozgó tárgyakra, a gyorsan történő eseményekre vagy hangjelzésekre odakapjuk a fejünket, rápillantunk. Ez egy olyan önvédelmi mechanizmus része, melynek van egy másik, a mi esetünk szempontjából nagyon fontos oldala is, mégpedig az, hogy az állandóság jó dolog. Dühöngünk, mikor átrendezik a kedvenc üzletünket, bosszankodunk, ha új mobilt kapunk és nem találjuk a megszokott funkciókat, és szívünk szerint soha nem cserélnénk le a kocsinkat, amivel nincs semmi gond. Persze léteznek kivételek, de tény, hogy legtöbbünk nem örül a változásnak. Ennek oka pedig a már említett életben maradás ösztöne, mellyel szemben nehéz felvenni a harcot, erősen kell tudatosítani, hogy ami gátol, az ennek köszönhető. Mit is suttog tudat alatt ösztönünk, miért akar meggátolni minket? Eddig életben maradtunk, tehát jól csináltuk. Minden változás a jelenlegi biztonságunkat veszélyezteti, hiszen ki tudja, hogy mi lesz a következménye? Ez az erős, mindenkiben meglévő „visszahúzó” erő az, aminek a létünket köszönhetjük, ugyanakkor ami a fejlődésünket, a továbblépésünket gátolja. De hogy jelenik meg ez a gyakorlatban? Nagyon határozottan, egyértelműen, és mindenki számára érezhetően. Bizonyára sokan elhatároztak már egy-egy változást, hogy pl. elkezdek futni, mert azt gondolom, jót tenne az egészségemnek. Mi az első gondolat? Az, hogy most azonnal menjek ki, és legalább kocogjak 10 percet? Vagy inkább az, hogy jó, rendben, de össze kell állítani akkor pontosan, hogy mik is kellenek hozzá? Hogy minden kerek legyen, hétfőtől kezdem. Vagy a hónap első napján. De ki látott már olyat, hogy valaki csütörtökön kezd edzeni? És egyébként is a cipőm megfelelő? Lehet, hogy kéne venni egy újat. És mi a helyzet, ha rossz idő lesz? Vagy ha a térdeim nem bírják, hiszen tudom, hogy sokaknak nem megy a futás – akkor dobjak ki egy új cipőre 15 ezer forintot? Számtalan érv és kétely zúdul ránk, mindez elemi erővel. Oly’ módon, hogy a vágyunk, a korábbi halk óhajunk teljesen háttérbe szorul.

 

Most nézzük a digitalizáció témakörét. Hallottuk, hogy egy valami nagyon új, nagyon hatékony dolog, ugyanakkor teljesen más szemléletmódot követel. És nézzük a gondolatokat: meg lehet bízni egy szoftverben? És ha nem jól vannak paraméterezve? És mi a helyzet akkor, ha nincs internet? Hogyan tudom biztosan, hogy minden jó helyre kerül a könyvelésben? Egyáltalán szabályos ez így? Papír nélkül könyvelni – ezt a NAV is elfogadja? Mit szólnak hozzá a Kollégáim? Meg tudnám egyáltalán tanulni az új szoftvereket? Ez mennyi plusz időmbe fog kerülni? – és ez csak a jéghegy csúcsa, néhány általános kérdés, melyet minden Olvasó tudna folytatni. A gondolatmenet vége pedig sok esetben az, hogy: „Amíg meg tudom csinálni a megszokott körülményeim között a munkám, addig nem változtatok.”. Hiszen míg a változásra olyan gyengének tűnő érveim vannak, a képzeletbeli mérleg NEM serpenyőjére tucatnyi indokot tudok felsorolni, tehát ne csodálkozzunk, ha csak akkor történik igazi változás, mikor az kötelezővé válik.

 

Gondoljunk vissza az elektronikus ügyintézés bevezetésére. Két évtizeddel ezelőtt szinte pezsgőt bontottunk, mikor megkaptuk postán az adófolyószámlát, és tudtunk egyeztetni, most pedig egyet gondolunk, és pár kattintás múlva már a kezünkben is van a folyószámla. Kézzel-lábbal tiltakoztunk a bevallások elektronikus beküldése ellen, nem tudtuk elképzelni, hogy valami jó is kisülhet belőle. Most pedig ha a NAV helyi kirendeltségénél kéne sorban állnunk negyedévente a bevallások leadásával és várni az ügyvezetőkre, hogy jöjjenek azokat aláírni – bosszankodnánk. Tudjuk, így is rengeteg a bosszúság, mikor épp karbantartás vagy leállás van, ilyenkor egyértelműen azt üzeni a már említett ösztönünk, hogy ez (és minden) „ugye, hogy rossz?”. Elfelejtjük, hogy bizony korábban is nem kevés bosszúság ért, csak épp más jellegű.

 

Hogy mit is szerettünk volna bemutatni? Mindössze egyetlen gondolatot: az, hogy nem merünk belevágni az újba és félünk a változástól, az egy alapvető emberi magatartásunkból, a tudatalattinkból fakad. Ha tudatosítjuk, hogy a félelmeinket az ösztönünk felerősíti, és megpróbáljuk a tudatosítás miatt objektíven látni a tényeket, sokkal nagyobb eséllyel lépünk rá a változás, az újítás útjára. Azt javasoljuk, hogy merjük kipróbálni az újat, hiszen meg fogjuk látni, hogy közel sem ér olyan sok negatívum, melyeket magunkban korábban felsoroltunk!

 

A bizonytalankodók számára még egy gondolat: ha már önmagunkban felsoroltuk a döntéssel kapcsolatos ellenérveket, úgy korrekt, ha a „mellette” szóló érveket is felsoroljuk. Ha pedig ezeket le is írjuk, és belegondolunk, hogy mi lenne, ha ezek mind-mind bekövetkeznének, objektívebb döntést tudunk hozni, de erről már a következő cikkünkben lesz szó…

 

 

                                                                                             Harkai István

 

 

TOVÁBBI FOLYAMATOS SZAKMAI TÁMOGATÁSÉRT KATTINTS: