Kérdése van a tagsággal kapcsolatban?

06-23/365-666  |  info@minke.hu

Mutasd a menüt

Beszámolók határidejének módosítása – MINKE javaslat új fejezete…

Tekintettel arra, hogy a korábbi a tájékoztatásunkat követően – miszerint a PM elutasította a beszámoló készítési határidő meghosszabbítására tett javaslatunkat – hihetetlenül nagy mennyiségű visszajelzés érkezett a MINKE Tagoktól, és más könyvelőktől is, ezért ismét megkerestük a PM-et, ill. immár a NAV-ot is, elsősorban a MINKE Tagoktól kapott e-mailekben található érveket felhasználva, és kértük, hogy gondolják újra korábbi álláspontunkat.

 

Azzal érveltünk, hogy míg korábban a közgyűlés összehívása jelentette az akadályt, mára nem ez az indoka a kérésünknek, hanem ennek előkészítése – tekintettel arra, hogy a veszélyhelyzeti teendők felemésztik a könyvelők idejének nagy részét.

 

Az alábbi indokokkal kértük, hogy ha a határidők változatlanul maradnak is, a bevallások és beszámolók esetleges késedelmes beküldése miatti szankciók kiszabását, 2021. szeptember 30-ig egységesen mellőzzék.

 

Indokaink a következők voltak:

  • A könyvelői szakma kb. 80 %-a nő, akikre hónapok óta olyan jelentős többletteher hárul az online oktatás miatt, mely mellett a korábbi munkát, a megszokott magas szakmai minőségben ellátni képtelenség, mert a home office-ban történő munkavégzés (azoknál, akik erre átálltak) nyilvánvalóan nem lesz soha olyan hatékony, mint egy irodai környezetben történő tevékenység
  • Drasztikusan megnövekedtek a könyvelői feladatok, minden beadott vészhelyzeti támogatás mögött egy-egy könyvelő munkája áll, nem beszélve a megnövekedett táppénz igénylésekről
  • Csak az új jogszabályok követése, értelmezése, és az ügyfelek tájékoztatása napi szinten olyan mennyiségű többlet terhet ró ránk, mely mellett a havi rutinfeladatok is nehezen végezhetők
  • Egy mikro- és kisvállalkozás „mindenese” a könyvelő, így az adózáshoz szorosan nem kapcsolódó területen is nekünk kell tájékoztatást adni (pl: mikor nyithatok?)
  • A COVID a könyvelőket sem kímélte, így hetekre, hónapokra voltak kiesések (közeli hozzátartozók betegsége, karantén miatt is), melyeket behozni nem olyan egyszerű, mint egy buszsofőrnek, akinek 3 hét kiesés után sem lesz másnapra több feladata
  • Az ügyfeleink között is sok volt a COVID fertőzött, akiknek természetszerűen nem az volt a legfontosabb feladata, hogy a könyvelőjének adatokat, számlákat szolgáltasson
  • A személyes ügyfélfogadás „szünetelése” miatt sem tudtunk a megszokott munkafolyamatok alapján haladni
  • Sok esetben tapasztaljuk, hogy egy-egy hivatalnál intézendő ügy megakad. Mind a NAV-nál, mind az Önkormányzatoknál természetszerűen egyre gyakrabban fordul elő, hogy az adott ügyintézőt telefonon keresve olyan választ kapunk, hogy „Ma nincs bent, én nem tudok segíteni.”

 

Fenti tényeken kívül mind a NAV, mind a PM tudomására juttattuk, hogy a könyvelők nélkül nem működnének a támogatások és kedvezmények igénybevétele sem, hiszen azokat mi állítjuk össze. Amióta a vészhelyzet, és az ezzel kapcsolatban megnövekedett többletfeladatok természetessé válnak, napi szinten köszönjük meg az ápolók és a vészhelyzetben közreműködők munkáját, mialatt a könyvelők a háttérben, láthatatlanul, minden fenti nehezített körülmények között, napi 10-12 órát dolgozva nyújtanak segítő kezet a gazdaság szereplőinek.

 

Fentiek alapján kértük a korábbi elutasító válasz újra gondolását, és a könyvelők munkájának e jelképesnek mondható, ámde nekünk nagyon sokat jelentő módosítással való segítését.

 

Bízunk benne, hogy mielőbb mindannyiunk számára megérkezik a NAV vagy a PM részéről az a közlemény/visszajelzés, miszerint a késedelmesen beadott bevallások tekintetében nem kell semmiféle szankciótól tartanunk.

 

Köszönjük a rengeteg visszajelzést, melyek alapján úgy érezzük, a fenti érdekképviseleti megkeresést a könyvelői szakmai teljes támogatottsága mellett küldtük el az illetékesnek.

 

Bízunk benne, hogy jelen nagyon nehéz helyzetben nem csupán a MINKE Tagok, hanem valamennyi könyvelő munkáját tudjuk segíteni.

 

MINKE
2021.04.12.