2025. november 10-én a Nemzetgazdasági Minisztérium patinás dísztermében megrendezésre került az I. Számviteli és Adózási Szakemberek Napja. A rendezvényen Gerlaki Bence államtitkár úr bejelentette, hogy beadásra került az a jogszabálytervezet (A Számviteli és Adózási Szakemberek Napjáról szóló hivatalos javaslat az alábbi linken érhető el:
https://www.parlament.hu/irom42/13024/13024.pdf ), melynek parlamenti elfogadását követően (reményeink szerint decemberben) hivatalosan is a mi ünnepünknek nyilvánítja e napot – mely már több országban a szakma ünnepe. A kezdeményezést dr. Herich György, a MOKLASZ elnöke indította útjára évekkel ezelőtt, melyhez természetesen azonnal, aktívan csatlakozott a MINKE is. Ez a munka, a szakmai szervezetek összefogása érett be mára.
A rendezvény nagyon jó hangulatú, közvetlen és baráti volt, átszőve az örömmel, hogy elindítottunk valamit, ami talán hozzájárulhat a szakmánk nagyobb elismeréséhez, megbecsüléséhez. Tekintettel arra, hogy a rendezvényre csak egy 15 fős, szűk delegációval lehetett képviselni magunkat, ezért azon az elnökségünk, a bizottsági elnökök, és további néhány, aktív tagunk tudott részt venni.
A minisztériumi és a NAV előadásait követően minden, kezdeményezésben részt vállaló szervezet kapott 15-20 percet a bemutatkozásra, mely lehetőséget Harkai István elnök úr megragadta arra, hogy hivatalosan is bejelentse, hogy a MINKE a kétezres taglétszámával ma Magyarország legnagyobb könyvelői egyesülete.
Az eseményről, a előadásokról felvétel készült, melyet bízunk benne, hogy hamarosan megkapunk, továbbítani fogjuk, így bárki számára elérhetővé tudjuk majd tenni és ezzel megtekinthetővé válik az a rendezvény mely gyakorlatilag a hivatalos “Könyvelők napja virtuális alapkőletételének” számíthat.
Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a történelmi eseménynek, és bizakodóak vagyunk, hogy ez a fajta – érdekképviseletek felé történő minisztériumi nyitás – egy aktívabb, hatékonyabb szakmai kapcsolat előjele lesz.
MINKE